Újrakezdők

Gyorstalpaló: 5 Bevált Tipp Kezdő Újrakezdőknek Szólj hozzá!

Gyorstalpaló: 5 Bevált Tipp Kezdő Újrakezdőknek

By: konya.aniko 2017. február 21.

Megtapasztaltam, milyen, mikor minden összeomlik. Belesüppedtem az önsajnálatba, azt hittem, rajtam már semmi sem segíthet. Aztán felálltam. Újrakezdtem mindent, megtanultam küzdeni és kitartani, meglátni az élet szépségeit a nehézségek közepette is.

Volt, hogy “csak” elegem lett abból, hogy szürke az életem, és úgy döntöttem, színesebbé varázsolom. Az újrakezdés oka lehet egy válság, vagy “csak” a változás iránti igény. Én mindkettőt jól ismerem.

Akármi is az oka, amiért újrakezded, hasonló a folyamat. Nekem az alábbiak váltak be, próbáld ki, hátha nálad is működni fog.

1. Csak a mai nap

Korábban sokszor hallottam, hogy “az első lépés a legnehezebb, a többi jön magától”. Amikor én elkezdtem dolgozni a jelenlegi munkahelyemen (több év munkanélküliség után), nagyon nehéz volt beleszoknom a munka világába, nehéz volt reggelente felkelni, és rávennem magam arra, hogy bemenjek dolgozni. Végül mindig arra gondoltam, hogy “csak a mai nap számít, ma megteszem”, és nem néztem előre a másnapra, nem gondoltam bele abba, hogy innentől kezdve minden reggel erőt kell vennem magamon. Csak a következő lépésemre figyeltem.

Nem tesz jót, ha túl sok ideig nézel vissza, vagy ha állandóan a jövő miatt aggódsz. Én évekig benne voltam egy rossz párkapcsolatban, és ez idő alatt sokszor szakítottunk, majd mindig kibékültünk. Nem tudtam elengedni, a múltban éltem, amikor még szép volt minden, és aggódtam, mi lenne velem a jövőben, ha nem lenne mellettem. Végül mégis szakítottunk végérvényesen, és nem sokkal rá megismertem a jelenlegi páromat.

Ma legyen jó napod, ma tegyél meg minden tőled telhetőt, és akkor nyugodtan, lelkiismeretfurdalás nélkül fekszel le este aludni. Volt egy időszak, amikor gyakran nyúltam a pohár után. Úgy sikerült ezt befejeznem, hogy mindig eldöntöttem, ma nem iszom. Betartottam, és egy idő után már nem is hiányzott.

2. Légy bátor!

Sok önsegítő könyvet olvastam, és nagyjából egy mondatban össze tudom foglalni, mi volt az, ami a leginkább erőt adott. Természetes, hogy vannak félelmeink, azonban ne hagyd, hogy ezek megkeserítsék az életed, és meggátoljanak bármiben is. Ha valamitől félsz, szedd össze a bátorságodat, és nézz vele szembe, tedd meg! Csak így győzhetsz, ez a módja a fejlődésnek, a továbblépésnek.

Mindig féltem a megmérettetésektől, legyen az szóbeli vizsga, állásinterjú, kiselőadás... Aztán erőt vettem magamon, megtettem, és magam is meglepődtem, hogy jól sikerült. Máshogy nem is tudnánk előrehaladni.

3. Segíts magadon!

Sokáig azt hittem, külső segítségre van szükségem ahhoz, hogy jobban legyek. Nem voltam képes másra, mint panaszkodni, és tépelődni. Aztán hoztam egy döntést, kimozdultam a komfortzónámból, ami kezdetben nem volt egyszerű, de az első pontot alkalmazva mindig csak az adott napra koncentráltam. És így, napról-napra megtanultam küzdeni és kitartani.

Depressziós voltam, és munkanélküli, nyakig benne egy rossz kapcsolatban. Végül sikerült változtatnom, hiszen éreztem, hogy ez így már nem mehet tovább, nem pazarolhatok el több időt. Szakítottam a párommal, és elkezdtem dolgozni, aminek következtében a kezdeti nehézségek után javult a hangulatom is.

4. Örülj az apró sikereknek, jutalmazd magad!

Kis lépésekben is lehet haladni. Örülj minden apróságnak, és ne feledkezz el a jutalomról sem. Lehet az bármi, ami örömet okoz. Minderre azért van szükség, mert fontos a pozitív megerősítés, és így kondícionálhatod magad arra, hogy tovább haladj a jó irányba, és máskor is olyat tegyél, ami előrevisz és boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tesz.

Nekem fontos a jó munkahelyi teljesítmény. Egy-egy jól sikerült nap után szoktam venni magamnak valami apróságot, legyen az egy plüss, vagy egy tábla csoki.

5. Légy türelmes magadhoz!

Eszedbe ne jusson sürgetni magad, vagy büntetni magad! Ne szabj határidőket, hagyd, hogy a magad tempójában haladj az úton. Hiszen amíg nem hátrafelé mész, vagy nem térsz le az ösvényről, addig minden rendben. Ha pedig mégis eltéveszted az utad, semmi jóvátehetetlen nem történt, tanulhatsz belőle, és visszatérhetsz a helyes irányba.

Nemrég megpályáztam cégen belül egy magasabb pozíciót. Nem sikerült elnyernem, azt mondták, a motivációmmal volt gond, nem látták, hogy én ezt igazán, szívből szeretném. Kicsit csalódott voltam, de nem adom fel, igyekszem tanulni belőle, és haladok tovább azon az úton, hogy igyekszem folyamatosan tanulni, bizonyítani.

hoyincr3aq8-clarisse-meyer.jpg

Tudom, hogy mindenkinek más működik, nekem ezek váltak be, és gondoltam, megosztom, hogy lásd, nem vagy egyedül a problémákkal.

Ha bármi kérdésed van, vagy szeretnél többet tudni, kövesd a blogot, vagy akár rögtön fel is veheted velem a kapcsolatot.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ujrakezdok.blog.hu/api/trackback/id/tr2912277777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.